A hasis élvezetrõl, több helyen lehet olvasni, pl. Dumas: Monte Cristo grófjában. Az indiai mondavilág szerint az istenek azért adták az embereknek a hasist tartalmazó kendert, hogy boldogságot, bátorságot és szexuális örömöt merítsenek e csodálatos növénybõl. Számos legenda él a nép ajkán, hogy hogyan került a földre a kender.

Az egyik szerint két démon, Dewasz és Aszurasz, Visnu sugallatára hozzáfogott, hogy elkészítse az örökéletet adó italt. Egy hegy segítségével, amelyet Visnu földi alakja, egy teknõsbéka hordott a hátán, a két démon habbá verte a Tej-óceánt. Miközben a vizet verték, a fehér habba belehullott Visnu néhány hajszála, s a hullámok egy csodálatos völgybe sodorták. Itt a hajszálakból különös növény sarjadt, aki csak megízlelte, nevetésre fakadt, még ha addig a világ legbánatosabb embere volt is.

Egy másik monda szerint egyszer, nagyon régen, Maisur, a dervis az erdõben egy kobrakígyóval találkozott. Nagyon megbarátkozott az állattal, naponta kisétált hozzá, becézgette, dédelgette. Egy alkalommal nagyon fáradt volt, s ezt a kobra észrevette. Elhatározta, hogy viszonozza a dervis kedvességét. Így szólt hozzá: "Vakard meg a fejemet, s néhány szem magot találsz rajta. Vesd el õket, s ha kinõ belõlük a növény, szedd le a leveleit." A dervis azonban tévedésbõl vízbe áztatta a leveleket, s ezt itta meg. Ettõl olyan részeg lett, hogy se látott, se hallott…

A kender és az ember közötti kapcsolat lehet vagy tízezer éves. Kezdete egybeesik a földmûvelés kezdeteivel. S körülbelül az óta vitáznak mind a mai napig, hogy a hasis mennyire ártalmas, veszélyes szer. "A hasis feltárja a paradicsomba vezetõ utat", dicséri az egyik. "Ellenkezõleg (így a másik), hasiscserjék szegélyezik a pokolba vezetõ utat."

Régészeti és botanikai adatok alapján úgy vélik, hogy a kender (Cannabis sativa) õshazája Afganisztán-nak a Kaspi-tengertõl délre fekvõ területe volt, mások szerint a Bajkál-tó környéke. Az biztos azonban, h az ember nagyon hamar felfedezte sokoldalú, számára kedvezõ tulajdonságait. Kínában már több mint ezer éve kultiválják. Szárából rostot, majd abból vásznat, kötelet készítenek, magvából olajat állítanak elõ. Azt is nagyon hamar felfedezték, hogy a növény egyes formáinak gyógyításra is felhasználható kábító hatásuk van.

A kender kétlaki növény. Ezt már a híres botanikus császár, Shen-Nung leírta i. e. 2737-ben megjelent könyvében. Ma már azt is tudjuk, hogy a kender termõs példányai, különösen az indiai kender (Cannabis, sativa var. indica) tartalmazza azokat a különbözõ érettségû gyantákat (kannabinol, tetrahidrokannabinol) amelyekbõl a hasis készül. Az emberre veszélyes pszichés hatásokért elsõsorban ezek az anyagok a "felelõsek". A kender hasistartalma attól függ, hogy milyen éghajlati, idõjárási és földrajzi viszonyok között él a növény. Csak a trópusi, tehát a forró éghajlat alatt élõ növényben van hasis. A legjelentõsebb hasistartalmú az indiai és a dél-amerikai kender. Hasisgyantát azonban még az indiai kender sem egyenletesen, egyformán tartalmaz. Ez a magyarázata, hogy índiában, ahol talán a legelterjedtebb a hasis élvezete, a szakértõk (a hasis gyantatartalmától függõen) a növény, illetve a hasis három fajtáját különböztetik meg.

Ez ad magyarázatot arra is, hogy a nemzetközi kábítószer-egyezmények hatálya alá csakis a hasisgyantát tartalmazó növényi részek esnek. Így a kenderlevél, ha nincs gyantatartalmú ágvégekkel keverve, Indiában, pl. ma is legálisan van forgalomban, mint élvezeti szer, amelyet fõként teaként isznak.

Talán nincs még egyetlen kábítószer, amelynek annyi neve és annyiféle elkészítési módja volna, mint hasisnak. Érdekes maga a növény is, s nem kevésbé érdekes a hasisélvezet története. Villantsunk fel belõle néhány epizódot.

A hasis hatásáról szóló elsõ írásos dokumentum Hérodotosz görög történetírótól származik az i. e. 5. századból. Mûvében elõször igen pontosan leírja magát növényt, majd beszámol a szkítáknál megfigyelt halotti ünnepségrõl. A kender összegyûjtött magvait egy sátorban levõ izzított kõre szórták. Nemsokára a magvak füstölögni kezdtek, majd olyan sûrû gõz képzõdög mint a görög gõzfürdõkben. A szkíták azután a gõzt belélegezve örömteli kiáltozásba törtek ki. (Talán ezét nevezték el a görögök a kendert "kolobosznak", vagyis lármának.) De nemcsak halotti ünnepeken használták a szkíták, hanem az istenek jóindulatának elnyerésére is rendeztek ilyenféle éjszakai szertartásokat.

A kínaiak számára, akikhez már az új-kõkorszakban (i. e. 6000 évvel) elkerült, a kender az "isteni növényt" jelentette, értékes táplálékot, ruházati és halászhól alapanyagot, lámpaolajforrást és fontos orvosságot. Kínában mindig csak gyógyszerként használták !!! Alkalmazását i. e. 2737-ig csak a szájhagyomány szabályozta. Abban az évben, amikor Shen-Nung császár említett könyvében megjelent, már eléggé pontosan leírták adagolásának módját és javallatait. Az i. e. 15. századból azonban még a gyógyítás egy meglehetõsen szokatlan módjáról vannak adatok. A növény vastagabb szárából egy vagy két, kígyóforma botot faragtak ki. Azután a beteget kivették az ágyából, és megverték az ágyat (?!), hogy a betegséget okozó rossz szellem elmeneküljön onnan…

Indiában az elsõ idõkben kizárólag arra használták, hogy megkönnyítse nehéz szövegek megtanulását. Ekkor még nem kábulatról, hanem transzcendens állapotról beszéltek. Hogy ezt a fogalmat és ennek tartalmát jobban megértsük, idézzük egy híres francia orientalista, Jean Herbert sorait, "A magas fokú ázsiai kultúrákban az önmegtartóztatásnak (gyakorlati és rituális okokból) csak az a célja, hogy azokat az energiákat, amelyeket a nemi aktusra fordítanának, magasabb szellemi tevékenységre használják fel." S hogy ez hogyan függ össze a hasissal ? Azt késõbb, amikor a hasis és a szexualitás kapcsolatával foglalkozunk, látni fogjuk…

A különbözõ betegségek, illetve az azok gyógyítására szolgáló hasistartalmú gyógyszerek mellett a hasis volt a fõ alkotóeleme az "örök életet" biztosító életelixírnek is. Ekkor azonban a hozzáértõk már tudták, hogy a nagyobb adagot bevevõk szeme elõtt "démonok" jelennek meg, vagyis hallucinálnak.

A szicíliai Diodórosz leírja, hogy Indiában, mielõtt a szerencsétlen özvegyeket az áldozati máglyához vezették volna, nagy adag gyorsan és biztosan ható hasissal készült itallal kábították el. Ezt késõbbi korok tudósai is megerõsítették. Még a 19. században is megtörtént Indiában, hogy a hasismámortól vallásos önkívületi állapotba került tomboló hivõk tömegével vetették magukat a szent elefántok lábai vagy az istenszobrokat vivõ kocsik kerekei alá. Az ily módon meghaltak számát 1806-ban húszezerre becsülték !

Az i. sz. 9. századból származik egy iráni kézirat. Ebbõl kiderül, hogy Indiában vallási ünnepeken, elsõsorban akkor, ha emberáldozatot akartak bemutatni az isteneknek, kultikus célokra is használták a hasist. E szokást az irániak is átvették. Így érték el, hogy a kiemelt áldozat vonakodás nélkül engedte magát feláldozni. Ez így "kedvesebb volt az isteneknek". Ezért adtak az áldozatnak nagy gonddal elkészített, hasistartalmú italt hosszú idõn keresztül. Amikor eljött a áldozás napja, különösen erõs, nagy hasisadagot kapott, hogy ne veszítse el a bátorságát, és önkívületi állapotában önként menjen az áldozati oltárhoz. Ott átvágták a nyakát, hogy vérét beigya a föld. A körülálló hivõk pedig a még rángatózó testet kis darabokra szaggatták, hogy húsának egy darabját földjükbe temetve, jó aratást biztosítsanak maguknak, vagy elásták családi tûzhelyük alatt, hogy általa fenntartsák egész családjuk jólétét.

Egy afrikai útleírásban olvastuk a következõket a hasisélvezet elterjesztésérõl:

"A háború után nagyon megnõtt Kalamba-Mukenge hatalma. Leigázta a környezõ népeket, hûségre kötelezte õket, és arra törekedett, hogy újonnan alapított birodalmát megszilárdítsa. Megvonta a törvényes határokat az enyém és a tiéd között, halállal büntette a gyilkosságot. Erõvel terjesztette a nép között a keletrõl behozott riamba (hasis) kultuszt. Így a riambakultusz valamiféle államvallássá fejlõdött, mert a király felismerte, hogy a vad, nomád balubákat, akik nem ismertek semmiféle rendet, fegyelmet, ezzel a szerrel meg lehet fékezni. A király parancsára összetörték a régi fétisek szobrait, s helyükbe, mint egyetlen varázsszert, minden ellen védõ fétist, a riambát állították. Azokat, akik ily módon a hasis rabjai lettek, a Hasis Fiainak, Beni Riambának nevezték."

A hasis, mint kábítószer akkor terjedt el az egész keleten, amikor az iszlám. Biztos, hogy ehhez nagymértékben hozzájárult a Korán alkoholtilalma. Az arab országokban már az i. sz. 8. században annyira elterjedt a hasissal való visszaélés, hogy megtiltották a használatát. Mindenkinek, aki a tilalmat megszegte, kitépték a fogait. Hogy ennek a tilalomnak nem volt nagy eredménye, azt misem mutatja jobban, mint hogy 11. századi arab szerzõk már ismét a hasis nagy elterjedtségérõl adnak hírt. Ugyanakkor, s ez figyelemre méltó, egy arab botanikus, Ibn al-Bejtar leírja, hogy a hasis krónikus szedése következtében "az egyszerû emberek szelleme megzavarodik, és gyakran kapnak görcsös rohamokat".

Egy híres régi arab gyógyszerkönyvben az áll, hogy a hasis az istenek legnagyobb ajándéka. Élénkíti a fantáziát, elmélyíti a gondolatokat, és élesíti az ítélõképességet. Tehát egyszerre van izgató és nyugtató hatása. De ha nem megfelelõ módon adagolják, vagy visszaélnek a használatával, akkor gondolkodási zavarokat okozhat, széttöri az öntudatot, gyengíti a szív munkáját.

A kábító, bódító növényt az elõbb említett arab botanikus, Ibn al-Bejtar nevezte el "kasisat al-foquarának", a szegények gyógyfüvének. Szegényeken a fakírokat és a derviseket értette. A törökök és a perzsák "sararnak", azaz titoknak keresztelték el. De még számtalan elnevezés forog közszájon, így nevezik macubának, marsundnak, marihuánának, kifnek, daggának, s még sok más néven.

Az ok rendkívül egyszerû, a hasistartalmú növényt sokféle formában használják. Szívják a magját és a levelét, különbözõ módon elkészítve eszik vagy issza a gyantáját, belekeverik édességbe vagy dohány közé stb.

Az arab országokban például úgy készítik el, hogy a indiai kender ághegyeit letördelik, majd vajban és kevés vízben megfõzik. Lassú tûzön besûrítik, míg zöldes szín kenõcsforma alakot nem vesz fel. Magának a hasisnak igen kellemetlen a szaga, ezért egyes helyeken a hasis masszából befõttet készítnek, ezt dawameszknek nevezik. Ebben a hasison kívül cukor, különbõz fûszerek, és egyéb ízesítõ anyagok vannak. Szokás volt a dawameszkbe kõrisbogárport is keverni, hogy növeljék a szexuális teljesítõképességet. Csak zárójelbe említjük meg, a kõrisbogár megszárított teste, a cantharis, helyileg izgató anyagot tartalmaz, mely a vizelet kiválasztáskor vesegyulladást okoz !

Perzsiában egy rész hasislevél-port két rész vajjal addig pirítottak, míg barnás színû nem lett, s ezt fogyasztották. Dél-Amerikában pedig egy pohár tejjel vagy pálmalevélborral keverik el a hasislevél-port, és fûszerekkel, cukorral ízesítik.

Iráni dervisek a hasis elkészítésének egy különleges módját dolgozták ki. A kender virágát õsszel, amikor a magok érési ideje van, 14 napig árnyékos helyen megszárítják. Azután egy finoman bolyhozott szõnyeg fölé tartott szita felett elmorzsolják. A szita rostáján áthullott finom ragadós port a szõnyegrõl összegyûjtik. Ezt a gyurmát azután vízben megfõzik, helyesebben felfõzik, mert a víz felületén összegyûlõ anyagot fogyasztják. Az ezzel az eljárással készített drog hatása sokkal erõsebb, mint a hagyományos módon elkészítetteké. Ebbõl már 0,2 gramm mennyiség elszívása igen erõs bódulatot okoz.

Amikor az 1200-as évek végén a Curzola-sziget mellett vívott csatában a genovai flotta vereséget mért a nagy rivális, Velence hadiflottájára, volt a velencei foglyok között egy idõsebb elõkelõ nemes: Marco Polónak hívták. Három évet töltött fogságban. Számára ez nagy megpróbáltatás volt, de az emberiségnek szerencse. Ezek alatt az évek alatt mondta tollba ugyanis nagy, több mint 17 évig tartó keleti utazásainak történetét. Ebbõl értesült elõször a világ az asszaszinok titkáról is. Hogy kik voltak az asszaszinok, azt különösen a Szentföldön harcoló keresztes vitézek tudták. Õk nevezték el az asszaszinokat, a kender gyantaélvezõit hasisineknek (hasisembereknek), amely arabul orgyilkost jelent. Ez az elnevezés azért ragadt a hasisélvezõkre és késõbb magára a hasisra, mert a mohamedán harcosokkal a hadvezérek kendergyanta-gõzt lélegeztettek be, hogy múljon halálfélelmük és felfokozódjék harckészségük, vérszomjuk…

Az asszaszinok tehát mohamedán fanatikusok voltak, akik önmagukat fidávinak (önmagát feláldozni késznek) nevezték. E szekta alapítója a 11. században perzsa származású Haszán ibn Szabát volt. Korának összes hatalmi tényezõit rettegésben tartotta különféle avatási fokokra oszló hivõinek orgyilkos tõre. Hívõi képzeletét kábító italokkal felcsigázva a Hegy Vénének (Sejk al dzsebel) nevezett nagymesterüknek, feltétlen engedelmességet esküdtek. Parancsára a legnagyobb veszélyek közt a legvakmerõbb gyilkosságokat követ el, még akkor és olyan körülmények között is, ha tudták, hogy vakmerõségükért az életükkel fizetnek… Hogy bátorságukat valóban nemcsak a vallási fanatizmusuk kölcsönözte, arról Marco Polo elbeszéléseibõl értesült elõször a világ. Íme:

"Azt mesélik, hogy egyszer a Kaspi-tenger és a Földközi-tenger közötti hatalmas területen az öreg Hasszán ibn Szabah sejk uralkodott. Kegyetlen zsarnok volt, alattvalói mégsem hagyták el soha, odaadással szolgálták. Sikerült még Alamut bevehetetlen várát is meghódítania. Sokat kutatták titkát, hogyan tartja hatalmában az embereket, hiszen aki egyszer a szekta tagja lett, az mindhalálig hû maradt hozzá… Egy nap, így mesélik, megjelent udvarában egy erejérõl és bátorságáról messze földön híres ifjú, s a sejk szolgálatába akart állni. Mielõtt új ura elé vezették volna, megvendégelték a palota kertjében, s ott hagyták, pihenje ki az út fáradalmait. Az ifjú mély, édes álomba merült. Érezte a paradicsom csodás illatait, megízlelte az isteni gyönyört…

Határtalan boldogságából valami keserû érzés ébresztette fel. A paradicsom mintegy varázsütésre eltûnt, s az ifjú sóhajtozva epekedett utána. Egy hang szólalt meg a közelében, " Látod, fiatal barátom, az én kezemben van ennek az álombirodalomnak a kulcsa, melybõl most hoztalak vissza… Ha máskor is el akarsz jutni ide, légy engedelmes, és kövess ! Teljesítsd parancsaimat ellenkezés nélkül !"

A Hegy Véne tudta, hogy újabb "hû katonát nyert." Marco Polo kileste a sejk titkát. Azzal bírta feltétlen engedelmességre alattvalóit, hogy erõs hasisos italt itatott velük egy gyönyörû kertben, amely paradicsomi díszletként szolgált a kéjes álmokhoz. Senki sem tudta többé elfelejteni ezt az álomvilágot, s mindenki azt remélte, hogy hûségének jutalmául megismételheti ezt a csodálatos utazást. Polo azt is megírta, hogy a Hegy Vénének az uralmát a tatárok döntötték meg, hároméves harc után, 1242-ben (a hiteles történelmi adatok szerint azonban csak 1256-ban).

Sokáig azt hitték, hogy ebben a történetben több van Polo fantáziájából, mint a valóságból. A késõbbi idõk történelemkutatásai azonban fényesen igazolták, hogy Polo ebben is a valóságot írta meg… Ebben a leírásban a történelmi tények mellett egy nagy és minden kábítószerre érvényes igazság is rejlik, a kábítószer-szenvedély irgalmatlanul bilincsbe veri azt, akit egyszer álomba ringatott.

Európába az 1800-as évek elején jutott el, Napóleon Egyiptomot megjárt seregei hozták be. Az elsõ idõkben Európában is sok mindenre használatos gyógyszer volt, így köhögés és fájdalomcsillapító, gyógyították vele a asztmát, a reumát, a migrént, de itt csak fokozatosa lett belõle kábítószer. 1840-ben O' Shangnesy angol orvos nyomán kezdett járványszerûen elterjedni, elsõsorban írók, költõk, mûvészek körében.

A hasis elterjedését azonban Európában egy szerencsés körülmény akadályozta. Nevezetesen az, hogy az európai éghajlati viszonyok alatt fejlõdõ kenderben nem képzõdik hasis… Hogy a kender hasistartalmát mennyire befolyásolják a földrajzi és a klimatikus viszonyok (mint ezt már írtuk), azt misem mutatja jobban, minthogy a Mexikóval közvetlen szomszédos Texasban élõ kenderfajtákban lényegesen kevesebb hasis, mint a mexikóiakéban…

Dél-Amerikában már 1545-ben termeltek kendert, hamar felismerték kábító tulajdonságát. Különösen szegények körében volt népszerû, ezért "opío do popré-nak", a szegények ópiumának nevezték. Aggasztó méreteket azonban csak a 19. században öltött, amikor is a néger rabszolgák kõzött terjedt el viharos gyorsasággal.

Mexikóban is már az 1540-es években rituális összejöveteleken, a kis kunyhókban szájról szájra járt az óriási, hasissal készített szivar. A közösen szívott bódító füsttõl hallucináló gyülekezet az istenekhez fohászkodott, miközben a szent állatot, a leguánt vagy iguánát (egy kb. 1,5 méteres gyíkféle állatot) figyelte. Ami kor a füsttõl kábult állat reszketve elnyúlt a földön, a emberek örömujjongásba törtek ki, az istenek meghallgatták az imáikat. De ez egyúttal azt is jelentette, abba kell hagyni a szertartást, vagyis a szívást is… A hasisélvezet olyan nagy mértékû volt, hogy 1550-ben Antonió Mendoza, az akkori mexikói alkirály rendelettel korlátozta a kender termesztését.

Mexikóból indult el a hasis élvezetének egy új formája, a hasist (mai mexikói nevén, marihuánát) tartalmazó cigaretta. A marihuána elnevezés feltehetõen onnan származik, hogy a kendert Mexikóban Maria Juanának (ejtsd, Maria Huana) nevezték. Vannak azonban, akik azt állítják, hogy a marihuána szó a portugál mariguangóból ered. Ha ez valóban így van, akkor sokkal inkább illik a marihuána eredetének, mint a szinte költõi hangzású, Maria Juana. A mariguango szó ugyanis magyarul mérget jelent…

A marihuánás cigaretta különösen az Egyesült Államokban, majd az európai jóléti országokban terjedt el leginkább. (A marihuánás cigaretta USA-beli hippi beceneve egyébként "Lady Hamp" lett.) Az Egyesült Államokban már 1910 körül elterjedt, ahol az elsõ világháború végéig még szesztilalom volt. A marihuánás cigaretta szívása nemcsak a felnõtteknek, hanem még a gyerekeknek is káros szenvedélye volt. A hasisizmus nyomában viszont járványszerûen elharapódzott a bûnözés.

Kezdetben nem is nagyon figyeltek fel a szakértõk a marihuánás cigarettára. A szívását korántsem tekintették olyan veszedelmesnek, mint a valódi kendergyanta fogyasztását. Ebbõl az ártalmatlannak tekintett marihuánás cigarettahullámból azután késõbb súlyos problémák adódtak. A marihuána ugyanis nem minõségellenõrzõ laboratóriumokon át jutott el a fogyasztóhoz, hanem feketepiaci áru volt. Az áru egyharmada nem tartalmazott hatóanyagot (tetrahidrokannabinolt), a többi kétharmadé pedig igen változó volt: 0,01 és 2,5 % között mozgott attól függõen, hogy a feldolgozás során milyen arányban használtak kisebb-nagyobb hasisgyanta-tartalmú növényi részeket.

A tetrahidrokannabinollal végzett gyógyszertani és pszichiátriai kísérletekbõl azonban egyértelmûen kiderült, hogy ez a vegyület rendkívül erõsen pszichoaktív, hatásában igen közel áll az LSD-hez. Ezért a marihuánás cigaretta elsõ szívásai után igencsak eltérõk voltak az "eredmények", s ez sajnos számos fiatalt megtévesztett. Azt hitték, a felnõttek csak becsapják õket, amikor a marihuána veszélyeirõl beszélnek. Ezért azután azt sem hitték el, amit a heroinról mondtak nekik, hiszen õk már kipróbálták a marihuánát, minden következmény nélkül. Így biztos, hogy az is csak mese, amit a heroinról mondanak. S hogy nem volt mese, azt már a heroinnál olvashattuk. S hogy az sem mese, amit a marihuánáról mondtak, azt majd a késõbbiekben fogjuk látni.

A marihuánán keresztül az út ugyanis elvezet a hasishoz, s ez már egy 5-15 %-ban tetrahidrokannabinolt tartalmazó méreg, amelynek fogyasztása sokakat juttatott már elmegyógyintézetbe…

A hasisélvezet történetéhez és elterjedéséhez szorosan kapcsolódik a vízipipa. Perzsiában már 1606-ban tökéletes vízipipákat készítettek. A hasisszívó mindig arra törekszik, hogy a bódulat állapotát a lehetõ legkényelmesebb körülmények között töltse el. Ellentétben az ópiumszívóval, már a szívóeszköz elkészítését is nagy gonddal és szeretettel végzik. Öreg, gyakorlott hasisszívók különleges módszerrel készítik elõ a vízipipát, különösen a pipafejet, a lulát. Komoly feladat, szinte ceremónia a nehéz perzsa vízipipába való dohányfajtának, a tumpekinek és a hasisnak az összekeverése, a tartóba való elhelyezése, s még számos egyéb apróság. Aki különösen kitûnik a lula elkészítésében, azt az egész társaság tisztelete övezi, s mindenki arra törekszik, hogy az õ pipájából szívhasson.

A hasis szerelmesei általában nem szeretnek egyedül szívni, hanem kis, két-öt emberbõl álló csoportokat képeznek. Ha elkészült a vízipipa vagy megsodorták a nagy hasiscigarettát, akkor meggyújtják, és a pipa vagy a cigaretta körbejár. Mindenki egy mélyet szív belõle, és a füstöt oly sokáig tartja vissza tüdejében, míg csak a könnye ki nem csordul, vagy köhögési roham nem vesz erõt rajta.

Egy vízipipa elszívása körülbelül 2-4 óráig tart. A bódulat már rendszerint az elsõ szívás után kialakul. A bódult emberek társalognak, néha énekelnek, néha hangszeren játszanak, esetleg egyik-másik felkerekedik, és a kör közepén táncolni kezd. A táncot a többiek ritmusos tapssal kísérik. Az ilyen társaságban szigorú fegyelem uralkodik. A társaság legidõsebb, vagy legerõsebb tagja gondoskodik arról, hogy a hasis elosztása egyenlõ arányban, és rendben történjen. Ha egy ilyen társaságba idegen kerül, mindent megtesznek, hogy õt is rászoktassák a hasis élvezetére. Ingyen adnak neki egy könnyû hasis cigarettát, bátorítják, hogy próbálja meg a szívást. Azért veszik rá az újonnan érkezettet a hasisszívásra, mert ily módon biztosak lehetnek abban, hogy az illetõ nem árulja be õket.

Az alábbi történet jól jellemzi az elmondottakat, de példája annak is, hogy hogyan terjed a hasis élvezet.

A görög haditengerészet egyik kikötõjében, 1930-ban történt eset, hadbírósági tárgyalási anyagából idézünk részleteket. Egy tanú beszámolt arról, hogy haditengerészet fogházában, cellatársa, egy matróz arra kényszeríttette, hogy szívjon vele hasist. "Én eleget tettem a kérésnek, mert nem akartam, hogy a fogolytársam spiclinek gondoljon." Maga a matróz a bíróság elõtt tagadta, hogy másokat is rá akart bírni a hasis szívására, azt azonban nem tagadta, hogy maga is hasis élvezõ. Errõl így vallott, "Amikor öt nappal elõtte a kikötõbe jöttem, megfigyeltem, hogy egyesek felmásznak a hegyre, s ott maradnak egy órát. Azután visszajönnek. Ez így ment napokon keresztül. Néhány nap múlva megismerkedtem eggyel közülük, aki bemutatott a többieknek. Egy nap én is felmentem utánuk a hegyre, és láttam, hogy egy és ugyanazon cigarettát szívják felváltva valamennyien. Amikor megláttak, elrejtették a cigarettát. Egy idõ elteltével ismét elõvették az óriási hasiscigarettát, és odaadták nekem is, próbáljam meg szívni. Kíváncsiságból megpróbáltam." A bíró kérdésére, hogy gyakran szívtak-e hasist, így felelt: "Valahányszor hasishoz jutottunk, szívtuk, de mást sosem."

A heveny hasishatásnak a jellemzõi azonosak ugyan, de az egyes esetek között vannak bizonyos különbségek. Például a szájon át bevett hasis hatása több mint egy óra után jelentkezik, míg a szívás során igen gyorsan, majdnem az elsõ lélegzet után kialakul. A másik különbség, hogy a hasis okozta bódulat élményvilága felületesebb, futóbb, ha a hasist eszik. A szívásnál is vannak finomabb különbségek, amelyeket olyan körülmények határoznak meg, mint pl. a készítmény minõsége vagy a szívás módja. Ugyanúgy szerepet játszik az adag mennyisége, de még inkább a hasist élvezõ személyiségszerkezete. Theophile Gautier, a híres francia író hasismámorának élményszerû leírása így hangzik:

"Körös-körül óriási sziklák voltak, amelyekbõl hatalmas darabok zuhantak le, s amelyek színüket állandóan változtatták. Úgy tûnt, mintha egy kaleidoszkópot néznék. A másik pillanatban barátaimat láttam, megváltozott, félig ember, félig növény alakban… Máskor ezek a víziók sokkal bonyolultabbak, sokkal szokatlanabbak voltak. Milliárdnyi pillangó, suhogó, legyezõszerû szárnyakkal, egyenletes állandó zümmögéssel repült egy különös fényforrás körül."

Baudelaire, a költõ így írt:

"Ujjhegyeimben könnyû hideg érzés jelentkezett, amely csakhamar annyira fokozódott, hogy úgy éreztem, mintha ujjaimat jéghideg vízzel telt edénybe merítettem volna... A hideg szinte kézzel fogható vált… egész valómat átjárta, olyannyira, hogy éreztem, szinte megfagynak a gondolataim is. Vagy talán sokkal inkább egy gondolkodó jégdarabnak hittem magamat, hiszen hatalmas jégdarabból faragott szobornak tûntem."

Egy gyógyszerészhallgató így számolt be, "Szomszédaimnak feltûnt, hogy remegek a hidegtõl… Majd hirtelen azt éreztem, hogy a fejembe nagy mennyiségû vér áramlik, a szívem hangosabban vert, koponyámban, fülemben erõs zúgást hallottam. Fejemet hõhullám öntötte el, amit szinte láttam… Hirtelen rettenetes meleget éreztem, innom kellett, hogy ezt a hõséget oltsam."

Lássunk néhány más önvallomást is. Egyikük így írja le, mit érzett:

"Körülöttem minden idegen lett, és az emberek megváltoztak. A karmester, a pincér, a táncoló párok úgy tûntek elõttem, mint egy tükörkabinet alakjai. Bennem valamennyi izomrostom nevetett, a testem kinevetett engem. Ez az állapot szörnyû volt, fájdalmas…

A másik így írja le élményeit:

"Ágyban feküdtem, s nem tudom, hogy mennyire voltam ébren, mennyire aludtam, s ha aludtam, akkor mennyi ideig. Hirtelen elkezdtem nevetni. Elõször úgy nevettem, mint mindenki, aki álmában sír vagy nevet, hang nélkül. Ez a nevetés azonban mind erõsebb, hangosabb lett. Végül oly hangosan kellett felnevetnem, hogy felébredtem teljesen. Állapotomat nagyon kellemetlennek találtam, és saját magamat nevetségesnek. Szörnyû gondolat ötlött az eszembe, talán a hasis gyógyíthatatlan lelki-betegséget okozott ? Ez a gondolat erõsen nyugtalanított, de ennek ellenére csillapíthatatlanul tovább nevettem, egyszerûen lehetetlen volt a nevetést elnyomnom."

Kissé más az elsõ hasisélvezet, körülményei titokzatosak, rejtelmesek. Ezek a körülmények és a jelen levõ tapasztaltak viselkedése, nagymértékben befolyásolja az újonc viselkedését is. A drog hatása az esetek nagy részében különös benyomásokat idéz elõ, és a hasisélvezõ furcsa élményeken megy keresztül. Ezekben a komplex élményekben elmosódnak az ÉN és a külvilág közötti határok is. Az ÉN azonosítja magát a tárgyakkal, egy fával, saját pipájával, a pipa füstjével. Úgy érzi, hogy nincs lelke, személyiségét elrabolták. A tárgyak életre kelnek vagy elvesztve szokott formájukat bizarr, színes alakot öltenek.

A hasisbódulatban levõ ember úgy érzi, mintha semmihez nem volna köze, saját magát és a látványt nevetségesnek, komikusnak találja. Csöndes, belsõ nevetés jelentkezik. Ez azonban egyre erõsebbé válik, és hirtelen megmagyarázhatatlan okból nevetési rohamba tör ki. Ez a roham nem mindig kelt eufóriás hangulatot, gyakran éppen ellenkezõleg, diszfóriás hangulatnak, rossz testi-lelki állapotnak a kísérõje. Egyetlen bizonyos, a nevetés jellemzõ a hasisélvezetre.

Különösen érzékennyé válik a bódulatban levõ ember a hangok és a zörejek iránt. Hallása élesebb és kifinomultabb lesz. Ezért leli örömét a zenehallgatásban és a táncban az a hasisélvezõ, akinek a bódulatban eufóriás érzése is támad.

Az elsõ hasisélvezést többnyire szédülés, a fejben nyomásérzés, elesésre való hajlam, álmosság kíséri. Ez utóbbi nemegyszer mély álomba megy át. A nyálkahártyák szárazak, a torokban égõ érzés, köhögési inger, majd köhögés jelentkezik, szomjúságérzés, hányinger, hányás, erõs szívdobogás támad. A kábult ember szeretne szabadulni ebbõl az állapotból. Ezek a kellemetlen tünetek akkor jelentkeznek erõsen, sokszor hatványozottan, ha egyidejûleg szeszes italt is fogyasztott hozzá az újonc. Akkor még az a veszély is fenyeget, hogy a súlyos mérgezési tünetek mellett vagy akár azok hiányiban is olyan túladagolásból származó állapot alakul ki, amelyik akár halállal is végzõdhet.

Ha az újonc elsõ találkozása a hasissal nagyon kellemetlen körülmények között zajlott le, s számára nagy csalódást okozott, akkor szerencsésnek mondható, mert feltehetõen egy életre hátat fordít a kábítószereknek.

Egy 35 éves tanító egyszer megpróbálta a hasist. Szerencséje volt, nagyon rossz élményei maradtak vissza. Ezeket így írta le:

"Az égõ hasis szaga ellenérzést váltott ki belõlem, és hányinger gyötört. Kísérõm rábeszélésére mégsem hagytam abba a szívást, és csakhamar úgy éreztem, hogy szájam erõsen kiszárad, és zúgás támadt a fülemben. Ekkor úgy tûnt, hogy a fejemben légüres tér keletkezett, a szomszédok hangját úgy érzékeltem, mint egy hangos kiabálást. Különbözõ színû, ragyogásokat láttam, nem tudtam felfogni a körülöttem zajló beszéd értelmét, és nem tudtam követni saját gondolataimat. Úgy éreztem, én két ÉN vagyok, akik közül az egyik áll, a másik fekszik… Egyidejûleg hirtelen nagy étvágyam lett, és szexuális vágyat éreztem, de mindezeket nagyon rövid ideig. A bódulat végén tagjaim elnehezültek, mintegy elhaltak, szempillámat is ólomsúly húzta le. Erõsen elálmosodtam, és másnap reggelig egyfolytában aludtam. Amikor felébredtem, fejem nehéz volt, szájam száraz. Egyáltalán úgy éreztem magam, mintha mély részegség után ébredtem volna."

Egy 21 éves férfi egymás után négy, marihuánás cigarettát szívott el. Megzavarodott, elvesztette tájékozódását térben és idõben, pánikba esett. Nem tudott parancsolni kezének, lábának, s nem tudott megszólalni sem. A drog hatása alatt színes mintákat, foltokat látott a fehér falon. Három hétig nem mert marihuánát szívni. Akkor azonban olyan állapotba került, mint amikor a négy cigarettát elszívta. Ezek a panaszok fõleg akkor jelentkeztek, amikor eljött az esti elalvás ideje. A félelmi krízisek mind gyakrabban gyötörték, eluralkodtak rajta, s mivel félt bevallani, hogy marihuánát szívott, szkizofrénia gyanúval utalták be egy klinikára. Ott az után hamar kiderült, hogy szó sincs valóságos elmebajról, és néhány heti kezelés után tünetmentesen távozott.

Kevésbé szerencsések azok, akiknél az elsõ találkozás kellemes körülmények között zajlik le. A testi kellemetlenségek nem hiányoznak ugyan itt sem, de enyhék, ugyanakkor a lelki élmények kifejezettebbek, teljességgel eltöltik az egyént. Itt nincs másról szó, mint egyszerû, tartalom nélküli eufóriás érzésrõl, amelyet vagy nevetésre való hajlam, nevetési roham kísér, vagy kellemes érzések, nyugalmas fél-alvó állapot, amelyben különös, kellemes álmok jelennek meg. Ez a bódulatot kísérõ eufóriás állapot általában csak a megszokás kialakulása után jelentkezik, s vidámság, nevetési kényszer jellemzi. Egyesek örömet lelnek a táncban, mozgásban, akár sétálásban is. Mások viszont teljesen visszahúzódva töltik a hasisbódulat idejét.

Ami pedig a hasis hatását illeti a szexuális életre, itt sincs szó arról, hogy a valóságos szexuális képesség bármi módon is fokozódna. Az elsõ néhány hasisélvezésnél még elõfordulhat férfiaknál a nemi képesség valamelyes növekedése. Ebben is azonban inkább az játszik szerepet, hogy a drog hatására oldódik a feszültség, csökkennek a gátlások. Késõbb azonban a hasis esetében is, akárcsak a kokainizmusban, a nemi vágy, a libidó emelkedik, de a közösülési képesség tüneményes gyorsasággal elvész. Másként kifejezve, a krónikus hasisélvezõnél az aktív szexuális tevékenységet a fantázia, az erotikus hallucinációk váltják fel, s ezzel együtt elvész a normális potencia.

Általában hasismámorban a víziók nemritkán szexuális színezetûek. Ez is közrejátszik abban, hogy a hasisról az a hit terjedt el, hogy élvezõinek különleges szexuális élményt ad. A rendszeres hasisszívónak csak a képzeletében fokozódik a szexuálisképessége, tevékenysége, de a valóságban szexuális élményei a fantázia világára korlátozódnak. Ezek a fantáziaélmények is, akárcsak a jellembeli változások, nemcsak a bódulat idején jelentkeznek, hanem nappal is álmodnak róla, pontosabban, nappal is álmodják azt, amit a valóságban szeretnének. Ezt úgy próbálják realizálni, hogy álmaikat, fantáziaképeiket durva kifejezésekkel, rendkívül színesen, részletesen elmesélik egymásnak.

Kivonat néhány elvonókúrán levõ beteg kórlapjából: "Ez az egész egyszerûen komikus. Bármit lát is az ember, az egészen sajátságosan jelenik meg elõtte, és nevetésre készteti. Így ha én a világot, ezt a világot nézem, ott minden mulatságosnak tûnik elõttem, s elkezdek nevetni, nevetek és nevetek és nevetek."

"Hasiskábulatban jó, ha az ember a szavait meggondolja, kimérten mondja ki. Sokáig gondolkozol, míg valamit kimondsz, nehogy elveszítsd a gondolataidat. Ha én hasiskábulatban vagyok, komoly vagyok. Lelkem tele van szépségekkel. Szívesen megyek a környékre sétálni, és álomvilágban ringatózom. Majd vidám hangulatom támad, megtelek örömmel, vidámsággal, sokat nevetek. Minden tárgy szépnek tûnik elõttem. Jólesik énekelni, szórakozóhelyre vagy színházba menni."

"A hasis komollyá tesz, a bódulatban nyugalmat akarok, ne beszéljenek hozzám, még csak körülöttem sem… de gondolatokat, sok gondolatot nem hoz nekem."

Így emlékeznek vissza a betegek.

Egyes hasisélvezõk a kábulatban apatikusak, egykedvûek, aluszékonyak, esetleg depressziósak lesznek. Mások emlékeikkel foglalkoznak, elemzik önmagukat és viszonyukat a családjukhoz, életüket elhibázottnak látják, mélységesen sajnálják magukat. Megpróbálnak terveket készíteni, hogy hogyan is tudnának kijutni ebbõl a szomorú helyzetbõl. Nyugalomra vágynak, kerülnek minden mozgást, sokszor még nézni sem hajlandók, nem akarnak zenét hallgatni, csak szomorú gondolataikkal foglalkoznak.

Feltûnõ jelenség a gyors, váratlan változás a kábulatban levõ ember kedélyében, a dolgok felfogásában vagy akár a magatartásában. Például egy hasismámorban levõ ember, akár az egész idõ alatt, látszólag boldog, vidám hangulatban van. Elengedi magát, énekel, táncol. Ebben az állapotban barátságosan, vidáman odaszól valakinek, de az nem reagál rá... Vagy cigarettával kínálja, amit az elhárít… Ez a tény, hogy a másik az õ tréfájával szemben közömbös maradt vagy a kínálását nem fogadta el, egyetlen pillanat alatt megváltoztatja vidám hangulatát, elkomorul, egyre inkább neheztel a másikra, és a reakció, ami erre jelentkezik, a legváratlanabb lehet.

A kábulatban majdnem szabályszerûen támadhatnak téveszmék. "Ha egy ember elmegy melletted, azt már gyanúval, félelemmel veszed tudomásul. Ha két ember beszélget melletted a kocsmában, azt hiszed, rólad van szó." Ez a gyanúval vegyes félelem gyakran pánikszerû félelembe, dühbe vagy akár senkire és semmire sem tekintõ agresszivitásba csaphat át.

Kivonat egy kórlapból:

"Ha valaki kis távolságban ment el mellettem, felugrottam, mert azt hittem, hogy bántani akar. Ha állva maradt valaki mellettem, azt kérdeztem magamban, hogy miért nem megy tovább ez a gazember ? Pontosan az én közelemben kell megállnia és ijesztgetnie engem ? Az után rájöttem, hogy ez az én bódulatomtól van, és tovább nem zavart, nem akartam tõle semmit. Hasisbódulatban félõs vagyok, nem akarok harcolni, mert azt hiszem, hogy nem vagyok erre képes, gyáva leszek, elvesztem bátorságomat."

Egy másik beteg elmondta, hogy amikor egy napon hasismámorban hazafelé tartott, lépteket hallott a háta mögött. Azonnal azt gondolta, hogy követik, és elkezdett rohanni, ahogyan csak bírt. Egyetlen gondolat uralkodott el benne, s ez a menekülés, a futás kényszere volt.

Egy harmadik ezeket mondta:

"A bódulatban én azonnal és mindig verekedni akarok. Olyankor mindent és mindenkit félreértek. Ha valaki elmegy a közelemben, és rám pillant, vagy éppen nevet, még akkor is, ha tisztán látom, hogy nem hozzám szól, nem engem nevet ki, olyan dühroham jön rám, hogy nem tudok magamon uralkodni. Elkezdem szidni, becsmérelni, és jószerével meg tudnám ölni. A hasis vaddá tesz."

Mások elmondják, hogy hasisbódulatban védtelennek érzik magukat, és félnek a nevetségességtõl: "Szégyellem magam, ha rólam beszélnek, mert azt hiszem, mindenki tudja, hogy hasisélvezõ vagyok. Hasisbódulatban, ha lemegyek az utcára, azt hiszem, az egész utca, minden ember engem néz, jóllehet ez nem így van. Nem dühös leszek, hanem szégyellem magam. Ha társaságban valaki leül mellém, nevet, hangosan beszél, azt hiszem rólam beszél, engem nevet ki."

"A hasis megbénítja az agyamat. Órák hosszat nem vagyok képes gondolkodni. Nem értem, amit nekem mondanak. Ha valamit kérdeznek tõlem, bizonyos idõ után én kérdezem õket, hogy vajon szóltak-e hozzám. Abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy agyam megbénult, hirtelen magamba roskadok. Elfelejtem, hogy az agyam dolgozott. Valamit akarok mondani, de elfelejtem, hogy mit, hirtelen témát változtatok, azután váratlanul elhallgatok. Akihez szólok, egyszerûen képtelen megérteni a beszédemet."

Hasismámorban a tárgyak tudomásulvétele erõsen megváltozik, erõsen zavart lesz. Így pl. kísérletek során derült ki, hogy a tárgyak nagysága is állandóan változik. Egy rendszeres hasisélvezõ elmondta, hogy elõtte nemegyszer az utcán a vízcseppek oly nagynak tûntek hogy átugrotta õket, mert azt hitte, nagy tócsák. Vagy elõfordult, hogy hosszabb ideig tartott a csap alá egy edényt, de elfelejtette kinyitni a csapot, s közben várta hogy az edény megteljen vízzel.

Idézzünk még a kórlapokból:

"Ha hasist veszek be, úgy tûnik, nem a földön járok, hanem úszom a levegõben. Oly könnyûnek és rugalmasnak érzem magam, mintha gumiból volnék. Vagy elindulok valahova, s elhatározom, hogy egy bizonyos pontig megyek. De egyszer csak rájövök, hogy messze elhagytam azt a helyet, ahova készültem. Egyszer pedig azt vettem észre, hogy bódulatomban a saját árnyékomat figyelem, ugyanakkor az volt az érzésem, hogy ide-oda hajladozok, süllyedek. Ez igen különös érzés volt."

Annak az idõszaknak a végén, amikor hozzászokás kezd kialakulni, már szubjektíve és objektíve is tapasztalhatók gondolkodási zavarok. Ekkor még a hasisélvezõ tisztában van azzal, hogy a kábulat idõtartama alatt gondolkodási nehézségei vannak, de egyszerûen tudomásul veszi, hogy ebben az (általa) "elbutulásnak" nevezett szakaszban, a bódulat idején egyszerû feladatokat sem tud megoldani, gondolatai elkalandoznak, elveszti a beszéd fonalát, vagy egyszerûen nem tudja befejezni a mondatot.

A krónikus hasismérgezésben, amikor már kialakul a hasistól való lelki függõség, a képet jellembeli változások uralják. Ezek nemcsak bódulatban észlelhetõk, hanem az absztinencia egyre rövidülõ idõszakaiban is. A kép kezdetben igen változatos, gyerekesek lesznek, érzékenyek, ingerlékenyek, kötözködõk, félelemmel telnek el, és sokan lesznek közülük emberkerülõk.

Hosszabb ideig, nagyobb hasisadaggal történõ visszaélés után nemritkán olyan jellegzetes állapotok alakulnak ki, amelyek megfelelnek a heveny szellemi zavar képének, a beteg hirtelen elveszti a beszéd fonalát, nem tudja, mirõl kezdett beszélni, a percekkel elõbb történtekre nem emlékszik, s nemritkán térben és idõben is tájékozatlanná válik. Ez az állapot különbõzik a bódulattól, és független a szervezetben levõ hasis mennyiségétõl. Egyaránt jelentkezhet nagy mennyiségû hasis élvezése után, de kisebb mennyiségek fogyasztása esetén is, vagy akár az absztinenciás idõszakokban. A roham egészen hirtelen kezdõdik, pl. egy beszélgetés során vagy séta közben. A roham a beteget meglepetésszerûen, villámcsapásként éri.

Az éveken át tartó rendszeres hasisfogyasztás a szellemi tevékenységet nagymértékben rontja. Ez hasonlít az alkoholos demenciához (elbutuláshoz). Itt is arról van szó, hogy az agyi funkciók visszavonhatatlanul károsodnak, jellemzõ az érdeklõdési terület fokozott beszûkülése, elbutulás, lustaság, egykedvûség, az ítélõképesség teljes elvesztése. A hasis esetében mégsem annyira a demencía uralja a képet, mint inkább a krónikus hasismérgezés már korábban leírt tünetei, elsõsorban a jellembeli változások.

Végül vessünk itt is egy pillantást a kérdés üzleti oldalára. A marihuánás cigarettát szívók, a hasist bármilyen formában élvezõk ennél a kábítószernél is a több ezerszeres árát fizetik annak, amibe eredetileg került. Ezt a csempészárut is szinte minden lehetséges módon szállítják, tevén, teher és személyautón, hajón, repülõgépen, természetesen a legnagyobb titokban. Kifogyhatatlanok az ötletek, amelyek segítségével a csempészek célba akarják juttatni az árujukat. Például a hajók után kötik úgy, hogy a hajó a víz színe alatt vontatja be a megfelelõen elkészített csomagot a kikötõbe, majd onnan búvárok hozzák felszínre. Máskor a nyílt tengeren, még az érintett ország felségvizein kívül gyorsnaszádokra rakodnak át, amelyek gyorsasága reményt nyújt arra, hogy kikerülik a parti õrség figyelmét. Ma már az sem tartozik a ritkaságok közé, hogy mivel nem sérülékeny, repülõgéprõl ejtõernyõvel dobják le a küldeményt.

Talán kissé nagyobb hangsúlyt kaptak a hasissal foglalkozó fejezetben a kórtörténeti kivonatok, a betegekkel kapcsolatos leírások. Ez nem volt véletlen. Azért tettük ezt, mert az Egyesült Államokban egyes pszichiáterek úgy vélik, hogyha a marihuánás cigarettát legálissá tennék, akkor ez mintegy kifogná a szelet a vitorlából, csökkentené az egyéb, általuk veszélyesebbnek tartott kábítószerek, elsõsorban a heroin és az LSD használatát.

Nos ez nem így van. Egyrészt láthattuk, hogy a hasis sem veszélytelenebb a többi kábítószereknél, legfeljebb lassabban jut el élvezõje a végállomáshoz, mint pl. a heroin vagy az LSD rabja. Másrészt (és szerencsére) ezt vallja a pszichiáterek túlnyomó többsége is, az "ártatlan" marihuánás cigaretta a legveszélyesebb "beszálló" drog, mert megnyithatja az utat a "kemény" drogok felé.